2012. augusztus 20., hétfő

A fiúk a Gál utcából


Ha az ember a magyar ifjúsági irodalom egy olyan alkotásából próbál ihletet meríteni, melyben kizárólag fiúk fordulnak elő, s azután ebből próbál lányok főszereplésével játszódó történetet keríteni, előbb-utóbb komoly problémával szembesül.  


Valódi, hús-vér fiúk - tesók és szerelmek, jók és gonoszok, barátok és bajkeverők - nélkül  a sztori nem működik. A karakter-tervezés folyamatában most jutottam odáig, hogy őket is bevonjam a történetbe. 


A rajzok egy része ismét „tábori” körülmények között, a Szintézis Sárkányünnep-hétvégéjén készült. Már az érkezéskor sikerült egy nagyszerű embert megismernem: Hervay Tamást, a magyarságtudomány magisterét, a „lélekemelgető” táltost és gyógyítót, az ősi titkok őrizőjét és elevenen tartóját. 


A tudásért, így a Mester, ahhoz kell fordulni, aki azzal rendelkezik. Nem az illető kora, végzettsége, tenger papírja vagy épp azok hiánya számít, hanem az, hogy a tényleg birtokában van-e annak az ismeretnek, amit szeretnénk megszerezni – s ha szépen kérjük, hajlandó lesz-e azt megosztani velünk. 


Itt, a Sárkányünnepen alkotó társat találtam: Molnár Laura személyében egy olyan ifjú hölgyet, aki sokat, nagyon sokat tud a manga világáról, s aki – mint ahogy arról a fenti kép tanúskodik - tehetséges grafikusként maga is rajzol történeteket. A Gál utcai fiúk „végső” formájukat már az ő segítségével nyerik majd el: most a részletes személyiség-profilok és az egész alakos karakter-tervek kidolgozása következik.Valahogy így...