2012. december 16., vasárnap

Vendégünk volt: a múlt...



Kiss Feri és vendégei

Mozgalmas, élményekben bővelkedő héttel készülhettek fel a magyar képregény-kedvelők a közelgő karácsonyra. Nem csak rengeteg új kiadvány jelent meg ezekben a napokban, de szinte egymást érték a rendezvények is. A sort a KKK novemberre tervezett találkozója nyitotta meg, melyre azonban kis csúszással, december 6-án került sor. Kiss Feri a Karton Galériában három vendéget köszöntött ezen a délutánon – az apropót Endrődi István, a zseniális karikaturista és illusztrátor képregényeiből a Fekete-Fehér Képregény Múzeum sorozatában megjelent válogatás adta.  Az est díszvendége a grafikusművész lánya, Endrődi Marietta volt, a vele való beszélgetésbe a kiadvány előkészítésében közre működő WinDOM és Linea Comics vezetői, Domján Zoltán és Kertész Sándor is bekapcsolódtak.

Endrődi Marietta - yuyu felvétele

Endrődi egyedi stílusú, igen termékeny, igen tehetséges művész volt, aki – mint a beszélgetésből kiderült – nem nagyon szerette a képregényt. Nem magával a műfajjal volt baja: lánya szerint egyszerűen unta, hogy ugyanazt az alakot, arcot kell több képen, folytatáson keresztül ábrázolnia. Igazi műfaja a karikatúra volt, de „komoly” illusztrációk készítésére is gyakran kérték fel. Egy időben tíz-tizenkét újságnak dolgozott. A Ludas Matyinak főállású rajzolóként is – bár nem sokáig, mert független szelleme nehezen tűrte a nyolctól négyig kötelezően a szerkesztőségben töltött órák bezártságát.

Kiss Feri előtt Endrődi István ifjúkori vázlatfüzete - yuyu felvétele

Endrődi Marietta egy családiasan összetartó, a művészi-alkotói közösség tagjaként élte meg a magyar képregény (és karikatúra) legizgalmasabb évtizedeit. Szülei szoros barátságban álltak a Cs. Horváth és a Zórád családdal, de ez ötvenes években mindennapos vendég volt náluk a „mindig éhes, sovány Szász Bandi” is. Sok-sok emléket idézett fel ezen az estén – s rengeteget hozott magával. Nem csak édesapja rajzait, hanem a családi gyűjteménybe került más „ereklyéket”, festményeket, címlapokat, képregény-oldalakat is, melyeket aztán körbe is adott. A találkozó – melyet ez alkalommal már az Interneten keresztül történő közvetítésnek köszönhetően távolból is nyomon követhettek az érdeklődők – ennek köszönhetően aztán lassan a közönséget is bevonó, kötetlen beszélgetésbe, örömteli múltidézésbe fordult át… 

Mesterek

December 13-án, csütörtökön aztán – sok-sok képregényes programmal – elindultak a Karácsonyi KönyvFieszta és Hungarocomix 2012 rendezvényei. Szombat délután kettőtől Fazekas Attila dedikált, majd fél öt körül egy izgalmasnak ígérkező kerekasztal-beszélgetés vette kezdetét (A képregény mint kordokumentum - a '70-es, '80-as, '90-es évek magyar nyelvű képregényei és azok társadalmi szerepe). A Kránicz Bence által vezetett beszélgetésen Attilán kívül Kertész Sándor képregény-történész és az ifjú generációk képviseletében  a kitűnő Felvidéki Miklós vett részt. 

Amit a nyugati képregény-kultúrából a hetvenes években a magyar olvasó ismerhetett...

Kertész Sándor rövid, bevezető előadásában néhány jellemző kép segítségével felidézte a korszakot: a magyar képregény sokat emlegetett „aranykorát” – és azt, ami közvetlenül utána jött. A magyar képregényes kultúra, mutatott rá, bár művészi-grafikai szempontból igen magas színvonalú alkotásokkal dicsekedhetett, meglehetős „belterjességgel” rendelkező, a kultúrpolitika által megtűrt műfaj volt. A nyugati képregény-sztárok, sorozatok, albumok és magazinok ismeretlenek voltak a magyar közönség előtt – az adaptációs, irodalmi művek feldolgozására törekvő történeteknek azonban hétről hétre így is milliós olvasótábora volt. 

Fazekas Attila, Kertész Sándor, Kránicz Bence, Felvidéki Miklós - s a háttérben, a képernyőn Zórád

A kilencvenes évek elejére azonban a műfaj jószerivel elveszítette népszerűségét. Az egykor százezres példányszámok ezrekre, majd százakra olvadtak, a képregény szinte kizárólagosan egy lelkes, de igen kicsiny szubkultúra, kulturális közösség ügyévé vált. Hol „vesztek el” az olvasók, mitől tűnt el a képes elbeszélések vonzereje, mi lépett helyébe – ilyen s ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ a résztvevők. Kertész Sándor arra a kérdésre, hogy ha tehetnénk, vissza hoznánk-e a dicső hetvenes-nyolcvanas éveket, mégis határozott nemmel válaszolt. A magyar képregénynek az a korszaka (mely akkor és ott sikerrel szolgálta olvasóközönségét) lezárult – mai történeteknek azonban már a ma nyelvén szólva, a mai olvasókhoz kell utat találniuk. A standokon kapható sok-sok kitűnő magyar képregény és a mögöttük lévő lelkes, tehetséges alkotógárda láttán ez távolról sem tűnik már lehetetlen vállalkozásnak…