Viszonyom a szuperhősös
képregényekhez meglehetősen ellentmondásos. „Önmagáért” képtelen vagyok
szeretni, sőt, akár el is olvasni egy-egy ilyen történetet: bár lenyűgöz a
mostaniak vizuális gazdagsága, az alkotók szakmai professzionalizmusa, a
legtöbbet azért agyonvágja a kutyaütő forgatókönyv, a hatvan éve változatlan
cselekmény-klisék új és új közegben való ismételgetése. Igen sokszor nem is
értem, amiről szó van: a szuperhősöket az Egyesült Államok tömegkultúrája
„termelte” ki, s kalandjaikat megfelelően értelmezni, a történettel azonosulni,
a történet szükségszerű érzelmi végkifejletét, a katarzist megélni is csak
ebben a hagyományban lehet.
Az első nagy siker: Donna, Donna – 1960
Ha ezek a fogódzkodók hiányoznak, végképp nem marad
más, mint a nem túl komplikált sztori, s persze a lenyűgöző rajzok: az évek múltával
azonban, ez utóbbiakat inkább kedves, régi, még a digitális rajztábla előtti időkben
alkotó mestereimnél keresem… A szuperhősös képregénynek ez a sajátos, a
cselekmény a korba való beágyazását szolgáló kulturális közege komoly társadalomtudományi
kutatások tárgya - csakúgy, mint a beágyazás egyik legfontosabb eszköze, a cameo, valós szereplők
beléptetése a kitalált történetbe.
Joan és közönsége, Drezda, 2012.
A megjelenés időpontjában ez
kétségtelenül közelebb hozza a történethez az olvasót, aki azonban az évek, évtizedek
múltával már nem rendelkezik többé a megértéshez szükséges az
előismerettel – elveszik a tudás, s elveszik az értelmezés lehetősége is. Kor-
és kultúrtörténeti emlékként azonban ott maradnak, beleírva-rajzolva a történetbe – sokszor meglepődöm azon, hogy az elmúlt évtizedek hány és hány
szereplőjét sikerült így, a képregény útján is kicsit halhatatlanná tenni.
 |
| 1974: Batman beugrik Bob Dylan és Joan Gotham Cityben rendezett koncertjére |
Erre a sorsra jutott nemzedékem
egyik kultúrhérosza, a 77 évvel ez előtt, 1941. január 9-én született Joan
Baez is. Bár az egyszerűsítésre hajlamos lexikonok elsősorban
folk-énekesként tartják számon, több, jóval több annál: a hatvanas-hetvenes
években polgárjogi harcos, a vietnami háború elleni tömegtüntetések
fáradhatatlan szervezője, politikai aktivista, akinek dalait akkoriban az egész
világ énekelte. Joan Baez ma is aktív, ma is töretlenül népszerű – régi,
„hozzá öregedett” közönsége mellett képes megszólítani napjaink – gondolkodó –
fiataljait is. És ha a világ dolgaiban megszólal, annak még mindig súlya van…
 |
| 1986... A súlypontok áttolódnak: a polgárjogok helyett immár a szegénység és a szociális igazságtalanság elleni küzdelem kerül a középpontba. Az AmericAid 1986-os koncertje mögé álló száz zenész között ott van Joan is - a szabadság jelképeiről nagyon más véleménye van, mint a bajkeverő Super-Patriotnak – szerencsére ezzel ért egyet Amerika Kapitány is - a végkifejlet így borítékolható |
Szupersztár sosem lett (nem is
törekedett rá), de ha egy szál gitárjával előlép, és énekelni kezd, a levegő
még mindig megáll körülötte, aztán lassan, lassan vibrálni kezd… Pályafutásának
önálló képregény-füzet (szemben egykori szerelmeivel, Bob Dylannel és Steve
Jobs-al) tudomásom szerint még nem állított emléket. Szuperhősös
képregényekben azonban többször (ha hinni lehet az egyik népszerű, karaktereket nyilvántartó oldal adatainak: egészen pontosan 97-szer) szerepelt. Születésnapján ezek közül idéztem fel két emlékezetes megjelenést…
2015-ben - Julia Roberts és Taylor Swift társaságban
