1981 januárjában a belga Casterman által kiadott (A)Suivre – (Folytatjuk…) c. képregényes
magazin
különszámot jelentetett meg John Lennon emlékére - a szomorú apropót a zenész
1980. december 8-án bekövetkezett tragikus halála adta. A magazin szerkesztői
körkérdést intéztek a lapnak rendszeresen dolgozó szerzőkhöz, művészekhez, ki
tud viszonylag gyorsan egy rövid, néhány, vagy akár egy lapos
történettel „beszállni” a kiadványba. Sokan voltak ilyenek: főként az 1945-1948
között született korosztályból, a akiknek a Beatles és a beat már kamaszkortól
napi kenyere volt.
 |
| Blanc-Dumont – Beatles Forever |
F’Murr (sz. 1946, polgári nevén Richard Peyzaret) egy szatirikus hőstörténetet adott,
Michel Blanc-Dumont
(sz. 1948), a Jonathan Cartland-sorozat és később A Blueberry ifjúsága alkotója
egy szépen megrajzolt Beatles-minikérpregényt, Martin Veyron (1950) pedig egy Imagine-parafrázis, amiben
még Marx is helyet kapott Jean Solé
(1948), a karikaturistának is kiváló művész egy komoly, realista felfogású,
figurás történetet küldött, a pályája elején járó Jacques Ferrandez (1955) egy szépiás hangulatú szürrealisztikus álmot, Jacques Violeff (1946) meg valamit,
amit műfajilag nem nagyon tudok hova besorolni...
 |
| Barbe – Dont Let Me Down |
JacquesTardi (1946) Lennon egy New York-i napjának fura históriáját, Marc Wasterlein
(1946), a szívemhez oly közel álló, könnyed Natacha-képregények alkotója egy jó
házból való, jó kislány beates krónikáját örökítette meg, François Boucq (1955) meg Eleonor Rigby síron túli találkozását
Lennonnal. Daniel Goossens (1954) egy igényesen megrajzolt alternatív valóságot, Lucques
(polgári nevén Luc Nisset-Raidon, 1949) egy lendületes
bálványrombolást, Fred
(eredeti nevén Aristidès Fred Othon, 1931-2013) egy pszichedelikus álmot,
André-François Barbe (1936)
egy lapba szorítva a Beatles és Lennon egész történetét dolgozta fel.
 |
| Gibrat – Little Lennon in New York |
Philippe Vuillemin (1958) egy groteszk rajongói elbeszélést, a
sokoldalú Jean-Claude Denis
(1951) egy sajátos sorstörténetet,a lenyűgöző Bilal
(1951) egy, a 2000-es év New Yorkjában játszódó társadalmi drámát tett hozzá a
kiadvány sikeréhez. A könnyed, elegáns stílusáért
általam rajongva csodált Jean-Pierre Gibrat (1951) egy szépséges szép Little Nemo-fantáziát küldött, Franz (1948) meg egy kutyának való történetet. Andreas Martens
(1951) a szálakról mesélt, melyek a sors szövétnekét fonták, Benoît Sokal
(1954) meg arról, ahogy egy kacsa látja a világot. Daniel Ceppi
(1951) a sors megváltoztathatatlanságáról,
Jean-Claude Servais (1956) a világ bolondjairól, Max Cabanes
(1947), a finom részletek mestere a fiúról és útjáról, Michel Duveaux
(1951) a művész művész (miben)voltáról készítette el a maga képes poémáját.
 |
| Comès – Cím nélkül |
Yves Got (1939)
a halál puszta borzalmáról, Frank Margerin
az egy perc csendről és a gyász mulandóságáról, Didier Comes (sz. Dieter Comès, 1942) az utazó éji csodájáról,
Florence Cestac
(1949) New York 1980. december 8-i bűnügyi krónikájáról, Christian Binet
(1947) a meghitt családi este boldog(talan)ságáról, Chantal Montellier (1947) a halál elfogadhatatlanságáról és a gyászról alkotta meg a maga
történetét. John Lennon emléke előtt halának napján a svájci rajzoló, Cosey
(született Bernard Cosendey, 1950) két lapos Imagine-feldolgozásával rójuk le tiszteletünket – a magyar
változathoz az Interneten keringő egyik népszerű fordítás szövegét használtuk
fel.
