Szűz, krómpallossal – Jeanne d’Arc képregényes ábrázolásai egykor és most

Az elmúlt hónapokban sokszor, sokféle összefüggésben foglalkoztunk történelmi képregényekkel. Az olvasókkal együtt kísértük nyomon az utóbbi idők legnagyobb hazai képregényes vállalkozásának, Bán Mór és Fazekas Attila Hunyadijának születését, egy évforduló kapcsán az Alekszander Nyevszkij életét feldolgozó, különböző országok alkotói által készített történeteket, Tulipános Fanfan és Dumas testőreinek képregényes ábrázolásait,  Anna Karenina és a Nagy Október, De Gaulle tábornok és Pearl Harbor emlékezetét.

A magyar képregényben Jeanne-nak Cs. Horváth Tibor és Korcsmáros Pál 1969-ben a Lobogóban megjelent sorozattal állított méltó emléket

Sokféle stílussal, feldolgozási móddal, művészi megközelítéssel találkozhattunk – hisz mint az elmúlt évtizedek során a képregényben minden, a történelmi „zsáner” is sokat változott. A magyar alkotóknak nincs mit szégyenkezniük: a Zórád, Korcsmáros, Sebők, Friedrich nevével fémjelzett, magas művészi igényességgel és a hiteles ábrázolásra való törekvéssel jellemezhető „magyar iskolát” a nyolcvanas évektől Sarlós Endre, Fazekas Attila, Vass Mihály, Dönti Károly vitte tovább. A történelmi témák iránti érdeklődés más, magas képregényes kultúrával rendelkező országokban is megmaradt: bár az új kiadványok tekintetében élen a francia nyelvterület áll, sok kiváló alkotás született az Egyesült Államokban, Japánban, Olaszországban is.

1949-ben az Ingrid Bergman főszereplésével előző évben készült, Victor Fleming által rendezett film képregény-változata füzet formájában jelent meg - Ogden Whitney igényes, Bergman karakterét magabiztosan mozgató rajzai tettek különlegessé.

Az egyik leghíresebb, sok nyelven megjelent feldolgozás a Classic Illustrated 1950. évi 78. számaként megjelent változat volt. Bár későbbi amerikai kiadások már két különböző, látványosabb borítórajzzal kerültek az olvasókhoz (és saját borítót kapott az angol és amerikai változat is), a silányan megrajzolt történet változatlan maradt.

Az 1412. január 6.-án született Jeanne d’Arcnak, Franciaország védőszentjének történetét az elmúlt évtizedekben igen sok képregény örökítette meg. Művészi színvonaluk, a téma felé való közelítésük persze igen eltérő képet mutatott. Volt köztük jámbor és ájtatos, istenfélő és egyházellenes, történelmileg pontatlan és a tényekhez messzemenőkig ragaszkodó, film alapján készült és történelmi regényre alapozott, mesterien megrajzolt és kutyaütő feldolgozás.

Victor de La Fuente rajzain a francia történelem nagy pillanatai hihetetlen részletgazdagsággal elevenedtek meg

Számomra a legkedvesebb persze a Korcsmáros Pál és Cs. Horváth 1969-es változata, szakmailag legjobban azonban alighanem a Larousse Franciaország történetét 1977-ben képregényes formában feldolgozó sorozatának 9. kötetében a Victor Mora forgatókönyve alapján, Victor de La Fuente felülmúlhatatlan rajzaival készült epizód sikerült.

1997-ben a John Wagner szerkesztette Mártírok Nagy Könyvében Jeanne történetét Collen Doran rajzai keltették életre

A történelmi miliő, különösen a kora középkor a modern képregény egy másik, igen jelentős olvasói bázissal rendelkező vonulatára is komoly hatást gyakorolt. A mágikus-misztikus elemekkel átszőtt, harcosokkal, harcosnőkkel, boszorkányokkal és varázslókkal benépesített fantasy már nem kötődik konkrét térhez vagy időhöz. Emberfeletti vagy túlvilági erővel rendelkező hősei azonban sokszor valós, ténylegesen élt történelmi alakokhoz köthető archetípusok kivetítődései.

Jacques Martin és Jean Pleyers saját hősük, Tristan és az orleans-i Szűz életútját kapcsolták össze 1999-ben megjelent történetükben

A két világ között sokszor aztán eltűnik minden határ: a japán és dél-koreai mangákban a legenda, a mítosz és a történelmi emlékezet eggyé olvad, az amerikai képregényben hős varázserővel rendelkezik, forgatja a boszorkányok kardját vagy halottként uralkodik az élők, élőként a holtak serege felett.
 

Lady Death és a Witchblade világának pallossal igazságot osztó, páncélos szüzei és a Jeanne alakja közötti kapcsolatot maguk az alkotók is sokféle lehetséges módon igyekeznek kihangsúlyozni

A Szűz, s különösen személyisége erotikus kisugárzása számtalan huszadik századi művész fantáziáját mozgatta meg. Megrajzolta-megfestette őt Alphons Mucha, Geroge Melies és Milo Manara, 1998-ban szoborba álmodta a kortárs művész, Michel Coste. Egy kortól sem lehet elvitatni azt a jogot, hogy értelmezze, s újra értelmezze őt. Akár szex-istennőt is kreálhatnak belőle - láng- vagy krómpallosú démont, akinek a szenthez már kevés köze van, annál több viszont a huszonegyedik század virtuális világainak mítoszaihoz, a fantasy és a játékprogramok hőseihez.

Angyal rúzzsal, glóriával - Jen Broomall kortárs interpretációja

Ezek után persze nem meglepő, hogy Jeanne d’Arc alakját napjaink képregény alkotói is szívesen dolgozzák fel ebben az új szellemiségben. A Jeanne alakját megidéző, Tom Hutchison által írt legújabb, 2012. novemberében kezdődött sorozatban a mennybe került hősnő különleges küldetésre indul: Mária Magdolna lelkét kell kimentenie a poklok fogságából. J. B. Neto és Oren Kramek képein az orleans-i Szűz krómacélból készült szárnyakkal, hidegen erotikus steampunk angyalként lép elénk, s küzd meg a pokol ördögeivel.

Hogy küldetése sikerrel jár-e, az ez után megjelenő befejező részekből derül majd ki – de hisszük, angyalként sem vallhat kudarcot a lány, aki egykor „Utánam, aki férfi!” kiáltással vezette csatába a francia hadakat…